Arany János:TETEMRE HÍVÁS

A radványi sötét erdőben
Halva találták Bárczi Benőt.
Hosszu hegyes tőr ifju szivében;
„Ime, bizonyság Isten előtt:
Gyilkos erőszak ölte meg őt!”

Kastélyába vitette föl atyja,
Ott letevék a hűs palotán;
Ki se terítteti, meg se mosatja:
Vérben, ahogy volt, nap nap után
Hever egyszerű ravatalán.

Állata őrzeni négy alabárdost:
„Lélek ez ajtón se be, se ki!...”
„Hátha az anyja, szép huga már most
Jönne siratni?” - „Vissza! neki;
Jaj, ki parancsom, élve, szegi!”

Fojtva, teremről rejti teremre
Halk zokogását asszonyi bú. -
Maga, pecséttel, „hívja tetemre”,
Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:
Legyen a seb vérzése tanú.

A palotát fedi fekete posztó,
Déli verőn sem süt oda nap;
Áll a tetemnél tiszti pörosztó,
Gyertya, feszűlet, kánoni pap:
Sárga viaszfényt nyughelye kap.

„Jöjjenek ellenségi, ha voltak!”
Jő, kit az apja rendre nevez;
Hiába! nem indul sebe a holtnak
Állva fejénél az, vagy emez:
„Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez.”

„Hát ki?...” riad fel Bárczi sötéten,
„Boszulatlan nem foly ez ösi vér;
Ide a gyilkost!... bárha pecsétem
Váddal az önnön szívemig ér:
Mindenki gyanús nekem, aki él!”

„Jöjjenek úgy hát ifju baráti!”
Sorra belépdel sok dalia:
Fáj nekik a hőst véribe’ látni,
S nem harc mezején elomlania.
Erre se vérzik Bárczi fia.

„Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...
Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!”
Megkönyezetlen senki se hagyja,
Kedves urára szánva tekint.
Nem fakad a seb könnyre megint.

„Jöjjön az anyja! hajadon húga!”
Künn a leány, már messze, sikolt;
Anyja reárogy, öleli búgva:
Mindre nem érez semmit a holt:
Marad a tört vér - fekete folt.

„Jöjjön utolszor szép szeretője,
Titkos arája, Kund Abigél!”
Jő; - szeme villan s tapad a tőrre;
Arca szobor lett, lába gyökér.
- Sebből pirosan buzog a vér.

Könnye se perdűl, jajja se hallik,
Csak odakap, hol fészkel az agy:
Iszonyu az, mi oda nyilallik!...
Döbbenet által a szív ere fagy:
„Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”

Kétszeri mondást - mint lebüvölten -
Hallgat el, aztán így rebegi:
„Bárczi Benőt én meg nem öltem,
Tanum az Ég, s minden seregi!
Hanem e tőrt én adtam neki.

„Bírta szivem’ már hű szerelemre, -
Tudhatta, közöttünk nem vala gát:
Unszola mégis szóval „igenre”,
Mert ha nem: ő kivégzi magát.
Enyelegve adám a tőrt: nosza hát!”

S vadul a sebből a tőrt kiragadja,
Szeme szokatlan lángot lövell,
Kacag és sír, s fennvillogtatja
S vércse-visongással rohan el.
Vetni kezet rá senki se mer.

Odakinn lefut a nyilt utca során,
Táncolni, dalolni se szégyell;
Dala víg: „Egyszer volt egy leány,
Ki csak úgy játszott a legénnyel,
Mint macska szokott az egérrel!”

(1877. október 27.)

Arany János Őszikék korszakának egyik balladája az 1877-ben íródott mű. A ballada jellegzetessége többek között az ellipszis és az, hogy mindhárom műnemet tartalmazza. Az Őszikék korszakra jellemző, hogy felbomlanak a határok, a csekélyebb bűnhöz is nagyobb bűnhődés társul. Felbomlik az egyensúly, míg a Nagykőrösi korszakra a rendezettség jellemző.

A Tetemre hívás a bűn-bűnhődés kapcsolatáról szól és egy gyilkosság elkövetőjének keresését mutatja be. Hétköznapi  emberek a szereplői. A tragédia már a ballada elején bekövetkezik, majd végigkíséri az egész művet. Egy gazdag család ifjú tagja, Bárczi Benő gyilkosság áldozatául esett.  A metaforákkal még nyomasztóbb hatást kelt a történet: „kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú”; „a palotát fedi fekete posztó”. A kétségbe esett apa mindent megtesz, hogy kinyomozza, ki ölte meg fiát. Ezt egy akkori szokással,a tetemre hívással teszi. A költő fokozást használ, amivel fokozatosan feszültebb lesz a hangulat: az apa egyre belsőbb körökből keresi a tettest. Először az ellenségeket, barátokat majd az udvar tagjait hívatja be.  Végül az édesanyát és a fiú húgát is kéreti. Már csak egy ember maradt, a szerető, Kund Abigél. Ekkor a halott vérezni kezd. Az apa a lányt nevezi gyilkosnak, de ő elmondja, mi történt valójában. Habár nem ő ölte meg Bárczi Benőt, miatta lett öngyilkos. Ő csak játszadozott a fiúval, aki viszont szerelmes volt belé. A történtek hatására a lány megőrül, fel sem fogja, mi lett a tettei következménye. Az emberek emiatt nem bántják, csak szánalommal néznek rá.

Az Őszikék korszakra jellemzően a lány vétke nem volt túl nagy, nem ölt meg senkit, mégis többszörösen megbűnhődik: miatta halt meg egy ember, mindenki megveti és végül elborult az elméje is. De a bűnhődés nem csak őt sújtja, hanem Bárczi Benő családját is. A „gyilkost” nem a történet elején kapják el, hanem csattanóként az utolsó emberről derül ki, hogy ő a bűnös. Még az apa sem gondolta volna, hogy a lány miatt lett öngyilkos a fia.

A gyilkosság  és az ezzel kapcsolatos nyomozás mindig érdekli és megdöbbenti az embereket, a mai világban is milliószor fordul elő ez a téma. A híradókban nap mint nap hallani róla, illetve a nyomozós filmek és sorozatok rengeteg ember tetszését nyerik el.

Én azt a tanulságot vontam le a balladából, hogy sohasem tudhatjuk, kiben bízhatunk és akiben bízunk, valóban ugyanúgy érez, mint ahogy azt gondoljuk. Nem érdemes játszani a másik érzéseivel és az életet sem szabad eldobni, akármiről is legyen szó, mert azzal fájdalmat okoznánk azoknak az embereknek, akik szeretnek minket.