Élete:

Csokonai Vitéz Mihály (1773- 1805) 1773-ban született Debrecenben protestáns szellemiségű, mezővárosi polgár öntudatú családban. Csokonai életében a veszteségek sorozata a Debreceni Református Kollégiumból való kizáratásával kezdődött – ettől kezdve az idillikus kollégiumi éveket a valós társadalomba való beilleszkedés kudarcai váltották fel. A fiatal költő nem talált mecénásokat, állás nélkül maradt, beleszeretett a komáromi Vajda Júliába (Lilla), de a lány máshoz ment feleségül. Az irodalmi életbe sem tudott beilleszkedni, a végső csapást pedig az 1902-es tűzvész jelentette, amiben leégett a család háza.

Magányélmény kialakulásának okai:

1)     kicsapták a gimnáziumból, indulatos beszéddel távozott

2)      szerelmi kudarc: Lilla máshoz ment férjhez

3)      anyagi sikertelenség (halála fele indult csak be)

De ez után születtek legnagyobb versei.

3-féle magány fogalmazódik meg verseiben:

1. választott magány           – amit az ember maga választ, amire szüksége van
2. kényszerült magány        – ami a társadalmi kirekesztettség eredménye
3. áldott magány                  – lelki béke megtalálása, ami az alkotásra kész állapotot is jelenti,

amit teljesen a halálban ér csak el

Műveinek műfaja: elégico-óda – kevert műfaj

elégia: értékvesztést ír le, kitaszította a társadalom („Vállat rándít, aki sorsom hallja”,

„Úgy rohannak rám, mint ellenségre.”)

óda: megszólító, magasztos hangnem természeti jelenség felé („Ó, Tihanynak ríjjadó

leánya!”)

Stílus szintézissel pótolja a magyar irodalmi hiányokat.

Jellemzőek az évszak toposzok: lélekállapotokat mutatnak be -> búcsú a létállapotnak magának az életnek

A magányt mutatja be, ez a modern ember létélménye!

A művek ódaszerűből egyre elégikusabbá váltak:

       I.          Az estve

     II.          A magánossághoz

    III.          A tihanyi echohoz

    IV.          Reményhez

Az estve

• óda
• első rész rokokó egy bensőséges alkonyi képet látunk, ám ebbe mélabús érzelmek keverednek
• a második részben az emberi diszharmonikus világot mutatja be, retorikusság, fogalmi túlsúly
• a harmadik rész szentimentalista hangvételű, visszafordul a természethez, elvonul magányába
• jellemzője a választott magány megléte, inkább elvonul a megromlott emberek közül a természetbe

MAGÁNOSSÁGHOZ

• címe nagybetűs ez megszemélyesíti, felnöveszti a megszólított elvont fogalmat
• a hangnem kevert, én-te viszonyra utaló, bensőséges, távolságtartóbb, érvelő, leíró
• rokokó és klasszicista jegyek
• a költő a magányban találja magát
• ez után egy természetvíziót látunk allegorikus leírásmóddal
• szélsőséges ellentéteket tartalmaz (gyötrelem-hazatalálás, kitaszítottság-megtisztelt életmód)
• a beszélő eleinte egyes számban beszél, majd egy közösség tagjaként szólal meg
• a magány egyszerre oka és megoldása a boldogtalanságnak, így megtaláljuk benne a választott és a kényszerült magány
• az egyetlen igazi megoldás az „édes halál”

A Tihanyi Ekhóhoz

• ekhó (visszhang) szerepe: megerősítik a költőt saját mondandójában, olyan, mint egy megértő barát, hangsúlyosabb az egyedüllét, mert önmagának felel
• szentimentalista jegy: természetet durvának, ridegnek mutatja be, de valójában befogadja őt, nem negatívok
• Rousseau vissza a természethez elv – ember akkor volt jó, amikor civilizálatlan világ volt
• 3as idősík:

˙  múlt – kitaszították

˙  jelen – magányos, értéktelen állapot

˙  jövő – költészet örök, reméli, halála után értékelni fogják

• pictura – táj leírása (lehet emberé is)
• sententia – elmélkedés erkölcsi tételről – Rousseaunak igaza volt-e?

A Reményhez

• érték és időszembesítés:

lélek tájai természetben kivetítve

˙  régmúlt         – értéktelített („Kertem nárciszokkal végig ültetéd…”, „LILLA szívét kértem és

o   megadá az ég.”)

˙  közel múlt     – értékvesztés – azonnali, nagy változás: tavasz à tél („Tavaszom, vígságom téli

o   búra vált”, „Ó, csak LILLÁT hagytad volna”)

˙  jelen               – értékvesztett, feladott állapot („Hagyj el, ó, Reménység!”) csak halál a

o   megoldás („Fáradt lelkem égbe, Testem főldbe vágy.”)

• elbúcsúzás: („Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!”) à Lilla nem csupa nagybetű = általánosítva minden nőtől, magától a szerelemtől, élet értelmétől, boldogságtól is búcsúzik
• elégico-óda: reményhez szól, magasztos, +/- tulajdonság együtt („Égi tűnemény” „Csalfa, vak Remény”)
• létélmény, egzisztenciális magány
• benne ellentétek és párhuzamok találhatóak