1. A honfoglalás után a magyarok csak a Kárpát-medence középső sík-dombos vidékeit szállták meg, a korábbi pusztai nagyállattartó életmódnak ez felelt meg →      a Kárpátok felvidéki és erdélyi határvidékének benépesítését utánuk főleg a környező országokból érkezők végezték el:

a, szászok: a Német-római Birodalomból érkeztek a XII. században, gazdag városokat hoznak létre (Erdélyben Nagyszebent, Brassót, Segesvárt, a Felvidéken Lőcsét, Késmárkot, stb.)       más nyugat-európai bevándorlókkal együtt hospeseknek (=vendégek) nevezték őket

b, kunok: a tatárok elől menekültek be IV. Béla korában, valószínűleg a jászokkal együtt; belakták az Alföld középső részeit, földesúri adót nem kellett fizetniük még az újkorban sem

c, románok: 1200 körül kezdenek bevándorolni Erdély hegyvidéki részeire a Balkán-félszigetről, nem a rómaiak utódai, ahogy azt Romániában sokan állítják; jórészt hegyi pásztorok, csak a törökök elvonulása után, a XVIII. században kerülnek többségbe Erdélyben

d, szlovákok: a honfoglalás előtt már éltek a Felvidéken szlávok (Morva Fejedelemség; vezetője Szvatopluk); a középkorban lengyel és cseh bevándorlókkal keveredtek, 1300 körül kialakul a szlovák nép; a Felvidék nagy hegyeiben és folyóvölgyeiben ők alkotják a többséget

2. A középkorban nemessége csak a magyaroknak és a horvátoknak volt→        a szlovák, román származású előkelők előbb-utóbb felvették a magyar nyelvet (lsd. Hunyadi János – román betelepülő vezér fia volt)

a jobbágyokkal együtt Mátyás idején (XV. sz.) a teljes lakosság kb. 80 %-a magyar volt, a török háborúk után (XVIII. sz.) ez 50 % alá csökkent (a törökök főleg az ország középső, magyarok lakta, síkvidéki részét pusztították)      

3. A XVIII. század a nagy betelepülések és az ország újjáépítésének időszaka, kb. 4 millióról 9 milliósra nőtt a népesség, jelentős részben a nemzetiségek beköltözésének köszönhetően

- az Alföld és a Dunántúl területeit nagyrészt a Felvidékről és Erdélyből érkező magyarok népesítették újra be, helyükre románok és szlovákok költöztek be, akiknek a hegyvidék addig védettséget biztosított a törökök ellen

- a bécsi uralkodóház szervezi a katolikus németek betelepítését, akik több százezren érkeznek a túlnépesített nyugat-európai területekről, főleg a Dunántúlra és a Délvidékre

- a szerbek a törökök elől, elsősorban Koszovóból menekülve költöztek be a Délvidékre, ahol a munkaerőhiány miatt a földbirtokosok szolgáltatási kedvezményekkel csábították a telepeseket, kevéssé érdekelte őket, milyen nemzetiséghez tartoznak

3. 1848-ban a nem magyar jobbágyok ugyanúgy felszabadultak, mint a magyar társaik, a reformkori politikusok közül jónéhányan, Kossuthtal az élen úgy vélték, az állam által megadott jogegyenlőség erősíteni fogja az összetartozás-tudatot, a nemzetiségek pedig előbb-utóbb elmagyarosodnak

nemesség híján a szerb, szlovák és román lakosság értelmiségijei a papok, ügyvédek, stb. voltak, akik külön nemzeti követeléseket fogalmaztak meg: önálló tartományok, ahol a saját nyelv használata érvényesül, szemben az 1844 óta mindenhol hivatalos magyar nyelvvel

- a szerbek többsége a szabadságharc során végig szemben állt a magyarokkal, ezután az osztrákok rövid időre autonóm területet biztosítottak nekik a Délvidéken, a Vajdaságot

- a románok elsősorban az Érchegységben lázadtak fel, az alföldiek jó része a magyarok oldalán állt, követeléseiket a győztes osztrákok később nem teljesítették

- a szlovákságot hangadóik nem tudták tömeges lázadásra bírni, több tízezren közülük a honvédseregben szolgáltak

                                                                                               ↓

a nemzetiségek mindenhol osztrák támogatással szálltak szembe a magyar szabadságharccal; nemzetiségi és magyar oldalon egyaránt először volt példa civilek tömeges kivégzésére, etnikai tisztogatásra

4. A szabadságharc után a nemzetiségek egyre határozottabb formában követeltek saját tartományt maguknak Magyarországon belül (autonómia)→       a magyar politikusok számára problémát jelentett, hogy nem mindig lehetett egyértelműen berajzolni az etnikai határokat + időközben létrejött a Balkánon az önálló Románia és Szerbia, amelyek idővel területi követeléseket fogalmaztak meg Magyarországgal szemben

- 1868-ban a nemzetiségi törvény nyelvhasználatot, saját iskolarendszert biztosított (elismerte a kultúrnemzetet), de csak egy politikai nemzetet fogadott el, a magyart (értsd: a Magyar Királyság területén élők egyetlen államot alkotnak, a budapesti kormány és az országgyűlés irányítja őket, ahová a nemzetiségek is küldhetnek képviselőket)

5. Az első világháború előtt egyre több nemzetiségi iskolát szüntettek meg, sok magyar politikus a nemzetiségek erőszakos magyarosítását sürgette, ellentétben az 1868-as törvény szellemiségével →      mivel Szerbia és Románia a háborúban győztes antant mellé állt, jelentős területekhez jutottak 1918 után