1. A háborúba lépés előzményei A trianoni döntés után a revíziós törekvések alapjaiban meghatározták a magyar bel- és külpolitikát, Magyarország csak az első világháborúban szintén vesztes Németországtól várhatta elcsatolt területeinek visszajuttatását→     Gömbös Gyula volt az első kormányfő, aki 1933-ban ellátogatott Hitlerhez + a magyar export nagy része Németország felé bonyolódott le

- az első bécsi döntéssel 1938-ban a Felvidék déli része, a második bécsi döntéssel 1940-ben Észak-Erdély került vissza, cserébe Magyarország nyílt szövetséget kötött a németekkel, csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez (Berlin-Róma-Tokió-tengely)

                                                                                      ↓

a józanabb magyar politikusok látták, hogy veszett ügy mellé sorakozunk fel, a németek nem nyerhetik meg a háborút, de a többség akkor még nem ezt gondolta; Teleki Pál miniszterelnök kétségbeesésében öngyilkos lett, mikor nem tudta megakadályozni a belépést a háborúba a velünk barátsági szerződésben álló, németek által megtámadott Jugoszláviával 1941 áprilisában

- 1941-től a Szovjetunió elleni háborúban a szomszédos országok, Románia és Szlovákia is részt vettek; az itteni országok vezetői úgy vélték, akkor van esély a területek visszacsatolására, ha a németek kedvében járva minél több katonát küldenek ki a frontra, Románia az első naptól fogva részt vett a háborúban a németek oldalán, Sztálingrádnál súlyos veszteségeket szenvedett

2. A 2. magyar hadsereg kiküldése 1942 elején dőlt el Szombathelyi Ferenc magyar vezérkari főnök és Keitel német vezértábornagy budapesti találkozóján→       az ún. Gyorshadtest előző évi kiküldése után Szombathelyi, Horthy sugalmazására, továbbra is csekély, pár tízezres részvételt akart elérni, később mégis engedett →      végül 200 ezer katona kiállítását ígérték meg, feltéve, ha a németek korszerűen felfegyverzik őket, ez azonban soha nem valósult meg

- a kommunista időszakban élt az a vád, hogy meghalni küldték ki a katonákat →      a magyar hadiipar lehetőségeihez képest valójában a 2. hadsereg szinte a lehető legjobban fel volt fegyverezve (megkapta a honvédség harceszközeinek kb. felét), az oroszok ellen azonban ez kevés volt: a sereget nem egy távoli háborúra, hanem a szomszédos országok hasonló színvonalú haderői ellen készítették fel; hiányoztak a korszerű hadieszközök: tankok, repülők, páncéltörő ágyúk (a tankok rohamának megállítására)

                                                                                          ↓

a hadsereget jórészt a németek élelmezték, télre a ruházattal együtt azonban ez egyre inkább elégtelennek bizonyult, noha a magyar hadvezetés folyamatosan a várt segítségükre alapozott

- a 2. hadseregen kívül további alakulatokat is kiküldtek a frontra, akiket a németek megszálló feladatokra alkalmaztak Ukrajnában→       a partizánok elleni véres háború során gyakran került sor a civil lakosság elleni erőszakra, nem csak a megszállók részéről

3. A 2. magyar hadsereg harcai Véres harcok nyomán a hadsereg 1942-ben egészen a Don folyóig nyomult előre, ahol védelemre rendezkedett be →      a tél beköszöntével, -30 fokos hidegben a harci eszközöket egyre kevésbé lehetett használni, mégis a végső kitartást rendelték el, semmiféle visszavonulást nem engedélyeztek a németek

- a kb. 200 km-es arcvonal túl hosszú és papírvékony volt, alig létezett tartalék vagy második védővonal, ahova a katonák vissza tudtak volna vonulni, még komoly fegyverzettel sem lehetett volna huzamosabb ideig tartani

- 1943. január 12-én indult meg az oroszok rohama Urivnál, tankjaik napok alatt áttörték a magyar védelmi vonalakat, lövegeik sokszoros túlerőben voltak→     a magyar hadsereg alakulatai különbözőképpen voltak ellátva: a gyengén felfegyverzett vagy fegyvertelen katonák kevés ellenállást mutattak, tömegével estek el a harcban, mások a kilátástalanság ellenére is felvették a küzdelmet, s hősi halált haltak

- a harc eredményeként sikerült elérni, hogy az oroszok ne semmisítsék meg teljesen a hadsereget; a magyar katonák a németek után, legutoljára hagyták el a Dont →        a magyar hadsereg német parancsnokság alá tartozott, a németek visszavonulásának fedezésére használták fel őket; a hátrálás közben gyakran összetűztek az őket utasítani, kifosztani próbáló Wehrmacht-katonákkal

(példák különböző harci helyzetekre):

Stomm Marcell, a három hadtest egyikének                        Hollósy-Kuthy László hadosztályának

parancsnoka februárban parancsban felosz-                      csapatai a Dontól visszavonultak a kö-

latta egységét, azzal a kijelentéssel, hogy nem                     zeli Osztrogozsszk városába, ahol kör-

tud értük többé felelősséget vállalni és saját                       bezárták őket →      több orosz támadás

sorsukra bízta őket →          a katonák nagyobbik                   visszaverése után a vele harcoló néme-

része az utakon menekülve célba ért, Stomm                      tekkel együtt sikeresen kitört a városból

elfagyott lábbal szovjet fogságba esett

- arányaiban a legnagyobb veszteséget a zömmel zsidó származású munkaszolgálatosok szenvedték el, akiknek származásuk miatt nem adtak fegyvert a kezükbe   →      a honvédség állományába tartoztak, de általában a leggyengébben ellátottak közé sorolták be őket, időnként túlkapásokra is sor került velük szemben

- a Don menti harcokban 200 ezer emberből kb. 50 ezren haltak meg, ugyanígy kb. 50 ezren sebesültek meg, kb. 25 ezren kerültek hadifogságba, ahol a többségük a rendkívül rossz orosz körülmények között meghalt

4. Jány Gusztáv, a hadsereg főparancsnoka az oroszok áttörése után olyan hadiparancsot adott ki - főként a németekkel szembeni kisebbségi érzés miatt - , mely szerint a hadsereg elvesztette becsületét, s csak késve, súlyos veszteségek után rendelte el a visszavonulást a Dontól →      hadiparancsát később visszavonta, úgy vélte, hogy a németek pajzsként használták a magyarokat az oroszokkal szemben

- Jányt háborús bűnösként végezték ki a háború után, a rendszerváltást követően mentették fel